júl 162011
 

WordPress 3.2 George GershwinA WordPress telepítése – bármilyen lükén is hangzik – nem a WordPress telepítésével kezdődik! :) Ez a honlap azzal a céllal jött létre, hogy a kezdetektől segítse lépésről-lépésre azokat, akik valamilyen módon vonzódnak ehhez a kiváló tartalomkezelő rendszerhez, ugyanakkor a számítástechnika sötét bugyrainak nem szakértői (ugye, milyen szépen fogalmaztam, hogy magas, mint zsiráfnak a farzseb?).

Ezen a honlapon már mindenféle „Hogyan….”-nal lehetet találkozni, de a telepítés menetével még nem. Ez nem csak az állandó időhiány (eredendő lustaság), a rohamosan fejlődő WordPress-verziók miatt van, hanem azért, mert a WordPress telepítése előtt még akadnak tennivalók.

A WordPress Magyarország hivatalos oldalán, a dokumentációk között olvasható a híres 5 perces telepítés menetének leírása magyar nyelven. Természetesen én is ennek a metódusnak megfelelően fogom a továbbiakban bemutatni a telepítés menetét, egy valódi, ingyenes tárhelyszolgáltató tárhelyén. (Nem reklámból került ide a telepítés, hanem azért, mert a WordPress Magyarország Fórumán sokszor látom, hogy az első próbálkozások általában az ingyenes tárhelyszolgáltatók valamelyikénél történik, és – mint tudjuk – ma már semmit nem adnak ingyen; szolgáltatások (részek) hiányoznak, nincs közvetlen támogatás, angol nyelven kell megbirkózni a kesze-kuszasággal, könnyen el lehet tévedni a szakszövegben, stb. ,stb.)

A WordPress legutóbbi, 3.2 verziószámú, George Gershwin kódnevű (a WordPress verziókat a szerzők rendre egy-egy jazz-zenészről nevezik el) változata kb. 2 héttel ezelőtt jelent meg, majd frissítették a 3.2.1-es verziószámra. Nem volt más hátra, mint ezt a megjelenést kihasználva közzétenni, hogyan is kell a WordPress 3.2.1-et telepíteni.

Amint az majd a továbbiakban látható lesz, ez az ismertető nem rövid lélegzetű, hanem szinte már túlzóan alapos, valóban lépésről-lépésre haladva mutatja be a telepítés menetét, a legfontosabb pontokat képpel illusztrálva, kiegészítő magyarázattal ellátva. A WordPress-hez is, mint bármi máshoz az életben, kellő tisztelettel, alázattal, szenvedéllyel, megismerési vággyal, türelemmel és kitartással kell közelíteni. Ha komolyak a szándékaink, akkor sikerülni fog, nagyon is hamar… :)

Egy kattintás a továbbolvasás… ››

júl 142011
 

Google+1 beillesztése WordPress oldalakbaA Google „+1 gomb” nagyon hasonlóan működik, mint a Facebook „Like” gombja, és a WordPress oldalakba betenni sem egy nagy ördöngösség:

1. Keressük meg a sablonunk header.php fájlját és nyissuk meg szerkesztésre egy normális (nem Word!) szerkesztővel.

2. Keressük meg a </head> tag-gel kezdődő részt, és illesszük be az alábbi kódot, majd mentsük el a módosítást:

<script type=”text/javascript” src=”http://apis.google.com/js/plusone.js”>
{lang: ’hu’}
</script>

3. Keressük meg a bejegyzésünk megjelenítéséért felelős fájlt (single.php) és nyissuk meg szerkesztésre.

4. Illesszük be az alábbi kódot oda, ahol majd szeretnénk megjeleníteni a Google +1 gombot (általában, célszerűen, a bejegyzésünk végét követő, a hozzászólást megelőző részre):

<g:plusone href=”<?php the_permalink(); ?>“></g:plusone>

 

FIGYELEM! (Idézünk a Google hivatalos oldaláról:)

Ha +1-ezni szeretne valamit, nyilvános Google-profillal kell rendelkeznie. Így mások is láthatják, ki ajánlotta azt a finom receptet vagy ezt a szuper kempinghelyet. Ha létrehozza a profilját, akkor azt bárki láthatja, és az e-mail címével rendelkező ismerősei könnyen megtalálhatják azt.

+1-eit Google-profilja egy új lapján tároljuk. A +1-eket tartalmazó lapját akár az egész világnak is megmutathatja, de ha azt szeretné, megtarthatja magánjellegűnek, és használhatja csupán az interneten talált kedvenc dolgai személyes kezelésére is.

.

márc 232011
 

wp-twentyten bal oldalsávMa a WordPress Magyarország Fórumán megkérdezte valaki, hogy miként lehetne a WordPress alapsablonjának, a TwentyTen sablonnak, az oldalsávját áthelyezni, minden különösebb jártasság nélkül?

Mano, a Fórumon tettes- és admintársam, teljesen joggal jegyezte meg, hogy akkor, amikor kismilliónyi ingyenes sablon található a WordPresshez, és nincs CSS-jártasság, akkor miért nem keres az illető egy számára megfelelő sablont? Én pedig arra gondoltam, hogy tulajdonképpen egy Notepad++, vagy egy PSPad segítségével ez nem olyan nagy kaland, és talán kedvet kap a kezdeti sikertől a kérdező, hogy megcsinálja magának, valamint – ami még fontosabb – talán a sikerélmény hatására ő is a WordPress szerelmese lesz.

1. A WordPress adminisztrációs felületén a Megjelenés —> Szerkesztő feliratra kell kattintani és a TwentyTen sablon style.css fájl szerkesztésébe kezdünk.

2. Megkeressük az alábbi részletet:

/*
LAYOUT: Two columns
DESCRIPTION: Two-column fixed layout with one sidebar right of content
*/

#container {
float: left;
margin: 0 -240px 0 0;
width: 100%;
}
#content {
margin: 0 280px 0 20px;
}
#primary,
#secondary {
float: right;
overflow: hidden;
width: 220px;
}
#secondary {
clear: right;
}

3.  A sárgával kiemelt helyeken a left szót right-ra és a right szót left-re cseréljük.

4. Kattintás a szerkesztőfelület alján lévő Fájl módosítása feliratra, majd megtekintjük művünket és örülünk. :)

márc 102011
 

WordPress magyar nyelven

Frissítve: 2011-09-20

Hogyan, hogyan? Hát meg kell kérni rá szépen! :) Abban, aki a WordPress Magyarország honlapjáról tölti le a legutóbbi verziót, talán fel sem merül ez a kérdés, hiszen annyira természetes, hogy anyanyelvünkön szól hozzánk ez a remek rendszer.

A fordítók nem csak elvégzik a magyar nyelvre történő átépítést, hanem komplett magyar nyelvi csomagot készítenek, amelyben már minden, amire a magyar nyelvű megjelenítésnek szüksége van, előre be van állítva. (Valamennyi hivatalos magyar nyelvű verzió a WordPress hivatalos oldalán is elérhető a http://hu.wordpress.org/releases/#latest címen).

Vannak azonban olyanok is, akik az eredeti, angol nyelvű csomagot telepítik (remélhetőleg a létező legfrissebb WordPress verziót), majd utólag kérik meg, hogy szíveskedjen magyarul megszólalni.

Nem túl bonyolult az ő feladatuk sem:

Egy kattintás a továbbolvasás… ››